Neurológia

időpontfoglalás

Több évtizedes tapasztalat

Szakorvosaink megbízható klinikai háttérrel és több évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Sok éves praxisuk során több mint 10.000 vizsgálatot végeztek el.

Beutaló és várakozás nélkül

Az előzetes időpontfoglalásnak köszönhetően várakozás nélkül veheti igénybe a kért vizsgálatot. A kivizsgálásra 1 héten belül sort kerítünk.

Részletes és érthető tájékoztatás

Az orvosi vizsgálatot követően nem kell a latin rövidítések után kutatnia. Kezelőorvosától érthető és részletes tájékoztatást kap.

Minőségi idő a szakorvossal

A konzultációk időtartama alatt Ön zavartalan körülmények között teheti fel kérdéseit szakorvosának, aki azonnal válaszol is rájuk.

Neurológia magánrendeles közben Dr. Gáti István pécsi neurológus. Fogja a ceruzát.

Érdemes

tudni!

Az idegrendszer és az agyi funkciók vizsgálatával foglalkozó neurológia az egyik legszerteágazóbb tudományág, hiszen agyunk működése minden más szervünk működésére is aktívan hatással van. Épp ezért az idegrendszeri betegségek, mint például a szédülés, az alvászavar vagy a krónikus fejfájás kezelése legalább olyan fontos, mint egy fájó térd, vagy egy alulműködő pajzsmirigy korrigálása. A különböző rendellenességekről épp ezért elmondható, hogy az élet bármely időszakában megjelenhetnek nemtől, életkortól függetlenül.

Az alábbi tünetek jelentkezésekor haladéktalanul keresse fel neurológiai szakrendelésünket:

hosszú ideje fennálló, rendkívül erős vagy gyakran jelentkező, migrénes fejfájás, szédülés,

eszméletvesztés, látászavar, mozgáskoordinációs zavarok, • beszédzavar, alvászavar,

nyugtalan láb szindróma,

vegetatív zavarok (szívdobogás érzés, remegés),

végtagzsibbadás, gyengeség,

memória- és gondolkodási zavarok.


Ha nem magán, hanem hozzátartozóján észleli a fent említett tüneteket, jelezze felé, hogy érdemes lenne felkeresnie neurológiai szakrendelésünket. Sok esetben a hozzátartozók lehetnek azok, akik segítenek elindítani a szeretett személyt a gyógyulás útján, hiszen a neurológiai zavarok egy része a páciensek számára nehezen tűnik fel, nem érzékelik valós kockázatként, illetve nehezen ítélik meg saját állapotukat.

NÁLUNK A LEGJOBB

KEZEKBEN VAN

Számunkra Ön nem egy kórlap vagy egy kórkép. Gyógyító szándékkal, türelemmel és megértéssel fordulunk Ön felé.

Több szakterületet érintő vizsgálati rendszer

Klinikánkon lehetőség nyílik arra is, hogy több szakterület orvosai helyben konzultáljanak egymással, amely elősegíti a pontosabb diagnózis felállítását és a hatékonyabb kezelés megvalósítását. Ezzel a lehetőséggel nemcsak pénzt és időt takarít meg, de az egészsége is sokkal nagyobb biztonságban van.

Nincs egyedül!

Munkatársaink – egyedileg kifejlesztett informatikai rendszerrel a hátunk mögött - szívesen segítenek személyesen, telefonon, valamint online is az esetleges további vizsgálatok leszervezésében, szakterületi egyeztetések előkészítésében és az ezekkel kapcsolatos tudnivalók megértésében.

A neurológiai

vizsgálatmenete

1.

Időpontfoglalás

Első lépésként kérjük, foglaljon időpontot - beutaló nélkül - neurológia vizsgálatunkra. Ezt egyszerűen, néhány kattintással is könnyedén megteheti. Az előzetes időpontfoglalásnak köszönhetően elkerülheti a sorban állást és felesleges várakozás nélkül, idilli környezetben veheti igénybe vizsgálatainkat.

2.

Anamnézis felállítása

A neurológiai vizsgálat az eddigi kórtörténet megismerésével kezdődik. A minél pontosabb diagnózis felállítása érdekében szakorvosunkkal részletesen átbeszélheti tüneteit. Minden esetben fontos információ lehet a családban előforduló mentális eredetű és egyéb egészégügyi problémák, betegségek ismerete is. Kérjük, hozza magával mindenképpen korábbi laborleleteit, zárójelentéseit, dokumentumait, hiszen nélkülözhetetlen információkat tartalmazhatnak szakorvosaink számára.

3.

Általános neurológiai vizsgálat

Az anamnézis felállítása után következnek az állapotfelmérő vizsgálatok, ahol a neurológus szakorvos egyszerű kérdésekkel ellenőrzi a páciens mentális állapotát, beszédkészségét, illetve mozgás koordinációját is, hiszen kiemelten fontos indikátora minden neurológiai zavarnak a járás, az egyensúly, vagy az izomerő. Ezután következik a látással és érzékeléssel foglalkozó teszt, amely végén reflex kalapáccsal hajt végre a szakorvos reflex ellenőrzést.

4.

Eredmények ismertetése, további vizsgálatok

Az általános neurológiai vizsgálatot követően neurológus szakorvosunk azonnal véleményezi a kapott eredményeket, amiről részletes és érthető tájékoztatást ad szóban, majd írásban is.  Amennyiben idegrendszeri eredetű problémáról van szó, kezelőorvosa további vizsgálatokat javasol. Ilyen diagnosztikai eljárás például a koponya MR, koponya CT, gerinc CT és a röntgen.

Mágnesrezonanciás vizsgálatnál nagy eséllyel a kontrasztanyag beadásával történő diagnosztikát javasolhatja kezelőorvosa, mivel jelenleg ez a leghatékonyabb eljárás bármilyen agyi működés vizsgálata esetén. Az úgynevezett elektrofiziológiai vizsgálatokkal az agy és a környéki idegek, valamint az izomzat elektromos működése vizsgálható hatékonyan. Mivel bizonyos neurológiai kórképek genetikai halmozódást mutatnak, ezért néhány esetben laboratóriumi vizsgálatra is sor kerülhet, amelyről kezelőorvosa részletesen fogja tájékoztatni.

Ismerje meg

neurológus szakorvosunkat!

Neurológus szakorvosunk kimagasló felkészültséggel, több évtizedes gyakorlattal, biztos angol tudással áll az Ön rendelkezésére.