Reumatológia

időpontfoglalás

Több évtizedes tapasztalat

Szakorvosaink megbízható klinikai háttérrel és több évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Sok éves praxisuk során több mint 10.000 vizsgálatot végeztek el.

Beutaló és várakozás nélkül

Az előzetes időpontfoglalásnak köszönhetően várakozás nélkül veheti igénybe a kért vizsgálatot. A kivizsgálásra 1 héten belül sort kerítünk.

Részletes és érthető tájékoztatás

Az orvosi vizsgálatot követően nem kell a latin rövidítések után kutatnia. Kezelőorvosától érthető és részletes tájékoztatást kap.

Minőségi idő a szakorvossal

A konzultációk időtartama alatt Ön zavartalan körülmények között teheti fel kérdéseit szakorvosának, aki azonnal válaszol is rájuk.

Reumatológia vizsgálat közben Dr. T. Kovács Katalin pécsi reumatológus.

Érdemes

tudni!

A mozgásszervek kellemetlen, sokszor életminőséget befolyásoló fájdalmaival foglalkozó reumatológiáról általában úgy tartják, hogy kifejezetten csak az idegek, ízületek és ínak fájdalmának kezelésére fókuszál. Ez azonban egyáltalán nincs így, hiszen a reumatológia az autoimmun és anyagcsere eredetű gyulladásos megbetegedések gyógyításában is fontos szerepet játszik, hiszen több autoimmun kórképről egyértelműen megállapítható, hogy mozgásszervi és kopásos ízületi problémákat okozhat.

Az alábbi tünetek jelentkezésekor haladéktalanul keresse fel reumatológiai szakrendelésünket:

nyugalmat és mindennapokat zavaró ízületi-, izomfájdalom,
tartós ínhüvelygyulladás,
bármilyen típusú gerinc, vagy derékfájdalom,
kisízületi és ismeretlen eredetű, kisugárzó fájdalmak,
különböző gyulladásos és kopásos tünetek,
csontritkulás,
lágyrészek lokális betegségei.

A különböző ízületi fájdalmak gyógyítása mellett a gerinc elváltozásainak nem műtéti úton történő kezelése is a reumatológus szakorvos feladata. Napjainkban a lakosság több, mint a fele küzd hátpanaszokkal. Mivel a panaszok nem életkor-specifikusak, így minden korosztály számára hasznos lehet a reumatológiai kivizsgálás. A menopausa után folyamatosan növekvő csontritkulási kockázat időben megfékezhető és elkerülhetők a későbbi életkorra jellemző, akár tragikus kimenetelű csonttörések.

NÁLUNK A LEGJOBB

KEZEKBEN VAN

Számunkra Ön nem egy kórlap vagy egy kórkép. Gyógyító szándékkal, türelemmel és megértéssel fordulunk Ön felé.

Több szakterületet érintő vizsgálati rendszer

Klinikánkon lehetőség nyílik arra is, hogy több szakterület orvosai helyben konzultáljanak egymással, amely elősegíti a pontosabb diagnózis felállítását és a hatékonyabb kezelés megvalósítását. Ezzel a lehetőséggel nemcsak pénzt és időt takarít meg, de az egészsége is sokkal nagyobb biztonságban van.

Nincs egyedül!

Munkatársaink – egyedileg kifejlesztett informatikai rendszerrel a hátunk mögött - szívesen segítenek személyesen, telefonon, valamint online is az esetleges további vizsgálatok leszervezésében, szakterületi egyeztetések előkészítésében és az ezekkel kapcsolatos tudnivalók megértésében.

A reumatológiai vizsgálat

menete klinikánkon

1.

Időpontfoglalás

Első lépésként foglaljon időpontot - beutaló nélkül - reumatológiai vizsgálatunkra. Ezt egyszerűen, néhány kattintással is könnyedén megteheti. Az előzetes időpontfoglalásnak köszönhetően elkerülheti a sorban állást és felesleges várakozás nélkül, idilli környezetben veheti igénybe vizsgálatainkat.

2.

Anamnézis felvétele

A reumatológiai vizsgálat első látogatás esetén a kórtörténet megismerésével kezdődik. A minél pontosabb diagnózis felállítása érdekében szakorvosunkkal részletesen átbeszélheti tüneteit. Minden esetben fontos információ lehet a családban előforduló egészégügyi problémák, betegségek ismerete is. Kérjük, hozza magával mindenképpen korábbi laborleleteit, zárójelentéseit, dokumentumait, hiszen nélkülözhetetlen információkat tartalmazhatnak szakorvosaink számára.

3.

Fizikai vizsgálat

Az anamnézis felvételét az általános fizikai vizsgálat követi, amely során a test alsó, felső végtagjai, a gerinc, illetve a járás elemzése során alkot képet mozgásszervi rendszere állapotáról reumatológus szakorvosunk. A reumatológus sok esetben különböző neurológiai vizsgálatokat írhat elő, de az izomerő és a reflexek megvizsgálására is sor kerülhet.

4.

Eredmények ismertetése, tájékoztatás

A fizikai vizsgálatot követően reumatológus szakorvosunk felállítja az Ön személyre szabott diagnózisát, amelyről részletesen tájékoztatja Önt szóban, majd írásban is.  A diagnózis alapján kidolgozza a kezelési tervét, illetve meghatározza - amennyiben szükséges - a további diagnosztikai vizsgálatokat is. Indokolt esetben egyéb szakterületre (például belgyógyászat) irányítja, hogy más szervrendszerek érintettségét és az esetleges szervi bajokat kizárja.

Reumatológiai

vizsgálataink

Ismerje meg

reumatológus szakorvosunkat!

Reumatológus szakorvosunk klinikai háttérrel és évtizedes gyakorlattal, immunológus képesítéssel rendelkezik és reumatológiai ultrahang licenc vizsgát is tett. Amennyiben nem biztos abban, melyik szakemberünk, illetve milyen kezelésünk lenne ideális az Ön vagy hozzátartozója számára kérjük, keresse bizalommal ügyfélszolgálatunkat, ahol kollégáink készséggel állnak rendelkezésére!